Főmenü
Üdvözlet
Felhasználónév:

Jelszó:


Adatok megjegyzése

[ ]
Magyarok 5000 méter feletti hágókon
AZ OLDAL FOLYAMATOS ADATFELTÖLTÉS ÉS SZERKESZTÉS ALATT VAN!

A beérkezett adatközléseknél a csúcssikerek mellett többen a hágóátkeléses túráik adatait is megadták.
Ebből azt a következtetést vontam le, hogy ezek közlésére is van igény.

Ezen az oldalon a rendelkezésre álló adatokat próbálom meg egy helyen összesítve közreadni, előre is köszönettel kérve az olvasók további adatközléseit, és esetleges pontosításait.
Kik, mikor, kikkel, milyen szervezésben voltak egy adott hágó elérésekor ill. azon való átkelésük során?
A lista minél teljesebbé tétele vezérel a megkeresésben, az adatszolgáltatás természetesen önkéntes. Terjesszétek a lehetőséget az adatbázisba való felkerülésre olyanok körében is, akik eddig még nem publikálták túrasikereiket.

Kérem azokat, akiknek esetleg másokról is van információjuk, adják tovább az elérhetőséget, és hívják fel a figyelmet erre az oldalra!
Remélhetőleg nem lesz senkinek személyiségi problémája azzal, hogy a neve itt szerepel. Az adatok kizárólag publikus anyagokból állítom össze, ill. egyesek személyes hozzájárulásával adom meg. Ha valakinek ennek ellenére mégis kifogása lenne, kérem tegye meg és törlöm az adatbázisból.
Jelenlegi ismereteim szerint a vastagon kiemelt nevek az egyes hágók első magyar ill. első magyar női elérői.

AZ ÖSSZEÁLLÍTÁS CÉLJA:

- a fő cél elsősorban az archiválás
- információ az egyes hágók első magyar eléréseiről ill. az azokon való átkelésekről
- egy nyilvános, kutatható adatbázis létrehozása
- pl. szervezéskor kit lehet még megkeresni információkért
- pl. magyarok által még el nem ért hágók keresése
- pl. magyar nők által még el nem ért hágók keresése
- stb.


* * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * *

Magyarok 5000 méter feletti hágókon

* * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * *

...

AMBU LAPCHA LA (5845 m)
Himalája (Nepál)

2017 október 28. Barkóczi Tamás, Tóth Helga, Szabó R. Zoltán, Varga Gábor, vezető Ratna Man Tamang (magánszervezés, helyi irodával, a Mera peak mászás után)

...

DRÖLMA-LA (Drolma pass, 5630 m)
Kailash Range (Tibet, Kína)

2018. május 29. Bolla Judit, Czenki Katalin, Hajdú Karolina, Dr. Harsányi András, Hlomovs-Noszlopy Zsuzsanna, Mátis Miklós, Dr. Pesthy Dénes, Pető Tünde, Dr. Zátrok Zsolt, Tátrai Bernadett túravezető (PACHAMAMA)

...

THORUNG-LA (5416 m)
Himalája (Annapurna Range, Nepál)

2018. április 11. Mike Barbara, Ökrös Szilveszter, Riczu Gyula, és még 8 fő, Czinke István túravezető (UTAZOM.COM)
...
2018‎. ‎április ‎11. Filipovics Tamás Milán, Fógel József, Maczó Krisztián, Szabó Szilveszter túravezető (EUPOLISZ)
...

RENJO-LA (5340 m)
Khumbu-Himalája (Nepál)

...
2017. november 26. Berkes István és Szőke Balázs (magánszervezés)
...

MERA-LA (kb. 5300 m)
Khumbu-Himalája (Nepál)

2017 október 24-én és 25-én Barkóczi Tamás, Tóth Helga, Szabó R. Zoltán Varga Gábor, vezető Ratna Man Tamang (magánszervezés, helyi irodával, a Mera peak mászás része)

...

* * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * *

További összeállítások:

MAGYAROK 8000-ES CSÚCSOKON
MAGYAROK 7000-ES CSÚCSOKON
MAGYAROK 6000-ES CSÚCSOKON
MAGYAROK 5000-ES CSÚCSOKON

* * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * *

FORRÁSMUNKÁK:

- magánarchívumom adatai
- régi magyar turista folyóiratok és évkönyvek (1874-tõl)
- a HEGYMÁSZÓ, és elődjeinek évfolyamai (1967-tõl)
- BESZÁMOLÓ a Magyar Földrajzi Társaság Hegymászó szakosztály működéséről (1977-1989)
- Balázs D. Oszkár - M. Szabó Imre: Magyarok a Kilimandzsárón (Budapest, 1985.)
- Dura Lajos: Magyar hegymászók a Kaukázusban (1988., 1976-1984 között)
- Dura Lajos: Magyar hegymászók a Kaukázusban - Kiegészítés (1989., 1985-1988 között)
- Vörös László: Nők magashegyen (1978-2003 között)
- egyes outdoor folyóiratok, és internetes oldalak
- egyesületi oldalak
- egyes kalandtúra cégek adatközlései
- egyes személyek adatközlései
- egyéb internetes megjelenések

Összeállította: Kunos Gábor


2019 január
Nincsenek események a hónapban.

HKSCPSV

123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031


Közelgő Események
Nincs közelgő esemény
RSS hírforrások
Hírek átvehetőek ezen rss hírforrások használatával.
rss1.0
rss2.0
rdf
   
Ez az oldal e107 portál rendszert használ, és a GNU GPL licensz alatt lett kiadva.
Komarnicki.hu a Facebookon. - Adatvédelmi nyilatkozat.
Információk átvételekor kérjük megjelentetni az oldalra való hivatkozást!
A hegymászás veszélyes életforma, légy mindig felkészült!

© KOMARNICKI GYULA THSE (2006-2018)